Egyéb

Konferencia “Észszerű alkalmazkodás” címmel

Egyesületünk képviseletében Mészáros Gabriella, Béni Csaba, Ungvári Pechtel Györgyi az Észszerű alkalmazkodás konferencián járt.

Észszerű alkalmazkodás – valódi társadalmi egyenlőség címmel 2020. január 10-én Győrben tartotta zárókonferenciáját a MEOSZ „Velünk színesebb a világ!” – Észszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című projektje, mely egyúttal a MEOSZ egy újabb érdekvédelmi lobbijának kezdete is. Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta: Szövetségünk a projekt eredményeit felhasználva olyan rendszerszintű változást kíván generálni, melyben az általunk javasolt jogszabályváltozások csak az első lépését jelentik a fogyatékos emberek önálló életének megteremtéséért. A rendezvényen ünnepi beszédet tartott Szekeres Pál miniszteri biztos, Dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, Dr. Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, Dr. Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala főosztályvezetője, Dr. Gregor Katalin az Egyenlő Bánásmód Hatóság főosztályvezetője és Dr. Gurbai Sándor az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának adjunktusa.