ISKOLAI TUDATFORMÁLÁS

Az iskolai tudatformáló tevékenységről

klariEgyesületünk tagjai rendszeresen megkeresik a különböző tanintézeteket, hogy a mozgássérültek élethelyzeteit, problémakörét megismertessék az ép fiatalokkal személyes találkozások, beszélgetések: osztályfőnöki órák, nyári táborok keretében. Szándékaink szerint ezzel segítjük a kölcsönös toleranciát, megbecsülést, nyitottságot a mozgássérült emberek iránt, hiszen ezek nélkül a sérült emberek integrációja elképzelhetetlen.

almos isk-gabiTapasztalataink szerint az óvodás, iskoláskorú gyermekek a legfogékonyabbak a másság elfogadására. Igen fontos tehát, hogy a mozgássérültek másságával ne csak futólag, az utcán lopva ránk tekintve találkozzanak, hanem személyhez kötött, bensőséges beszélgetések által jussanak rólunk pozitív élményekhez. Meggyőződésünk, hogy e tevékenységünk része az állampolgári nevelésnek, mert ezek a gyermekek a tudatformálás révén felnőttként képesek lesznek a másságból eredő konfliktusok megfelelő kezelésére.

Munkatársaink levélben vagy telefonon felveszik a kapcsolatot az iskolák igazgatóival. Minden iskolában egyértelműen szívesen fogadják kezdeményezésünket. Gyakran előfordul, hogy egymásután 2-3 osztályfőnöki órát is tartunk különböző osztályoknak. Ezeken többnyire az osztályfőnök, és más tanárok is részt vesznek. Utólag ők is bevallják, hogy eddig nekik sem volt semmiféle ismeretük a sérült emberek világáról, és hogy mennyire meglepte őket a pozitív életérzés és tenni akarás, amit munkatársaink részéről tapasztaltak.
– A gyerekek őszinte, nyílt érdeklődése mindig nagy élmény számunkra. A kisebbek nógatás nélkül, aktívan kérdeznek, a nagyobbak nehezebben oldódnak. Egyúttal felhívjuk figyelmüket azokra a balesetekre (fáról leesés, sekély vízbe fejesugrás, közlekedési baleset, stb.) is, amelyek következményeként tolókocsis életformára kényszerül valaki. Döbbenetes hatással van rájuk, amikor elmondjuk, hogy közülünk is többen így kerültek kerekesszékbe. Az is célunk ezzel, hogy felkeltsük bennük az egymással és önmagukkal szembeni felelősség érzetét.
– A lényeg mindig elhangzik: azért jöttünk ide, hogy személyesen megismerkedhessenek mozgássérült emberekkel. Elmondjuk, hogyan élünk, ki mit dolgozik, családosak vagyunk-e? Beszélünk arról, milyen nehézségekbe ütközik a tanulás, a munkavégzés, a szórakozás, a sport, párválasztás, háztartás-vezetés, gyermekvállalás, -nevelés. Kiemelten beszélünk az ép és sérült emberek közötti kapcsolatteremtés gondjairól.
kerszekprTematikánk része, hogy eljátszatjuk a fiatalokkal azt a szituációs játékot, miszerint képzeletben beülnek egy tolókocsiba és végiggondolják, hogy így hogyan tudnák mindazt végigcsinálni, amit naponta szoktak.
– Ilyenkor spontán döbbennek rá, hogy (őket idézve): “Jaj, nem férek be otthon a fürdőszobába, nem érem fel a konyhaszekrény felső részét, a villanykapcsolót, az ablakkilincset, sőt az ajtót is milyen nehéz becsukni kerekesszékből! Ha van lift sem biztos, hogy beférek, akkor meg hogyan jutok le az utcára?!”. Maguktól rájönnek, hogy szinte leküzdhetetlen akadályokat képeznek a járdaszegélyek, a középületek: a bankok, közértek, de még az orvosi rendelők lépcsői is. Képzeletben így érkezünk el a tömegközlekedési eszközök teljes használhatatlanságáig.
– Ezután tesszük fel nekik a kérdést, hogy szerintük vajon mi eshet nekünk legrosszabbul az ép emberektől így, tolókocsiban ülve. Mindig meghökkentően hat számunkra, mennyire fogékonyak érzelmileg ebben az életkorban. Egyértelműen adják tudtunkra, hogy nekik milyen szörnyű érzés lenne, ha nem tekintenék őket egyenjogú embernek, ha lopva megnéznék és gyorsan elfordulnának tőlük, vagy egyszerűen csak: “ha nem szeretnének engem ugyanúgy mint az ép testvéremet”.
– Az órák végén valamelyikünk kerekesszékét kipróbálhatják, beleülhetnek. Ilyenkor bemutatjuk, hogy küszöbön, 1-1 lépcsőfokon hogyan lehet segíteni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmüket, hogy nem mindegy, kinek hogyan segítenek, hiszen a sérült emberek sem egyformák. Eközben kifejezésre juttatjuk azt is, mennyire jól esik, ha ők ajánlják fel a segítségüket ahelyett, hogy nekünk kell megkérni őket.
– Azt, hogy milyen mélységben érinti meg őket a jelenlétünk, mi sem bizonyítja jobban, minthogy megkérdezik általában azt is, nem rossz-e nekünk magunkról beszélni. Sőt, félénken megkockáztatják azt a kérdést is, lehet-e tolókocsiban boldognak lenni? Ezeknek a kérdéseknek nagyon örülünk, mert ilyenkor elmondhatjuk saját hitvallásunkat arról, hogy a boldogság nem két láb vagy négy kerék függvénye, hiszen minden ember magában hordozza a boldogság csíráit.
– Fontos megérteniük, hogy sérülten is van értelme az életnek, lehetnek az embernek céljai, örömei akkor is, ha baleset vagy betegség miatt fizikai adottságai megváltoztak.

Egyesületünk, amely a mozgássérült emberek önrendelkezésen alapuló Önálló Élet Mozgalom élére állt, rendkívül fontosnak tartja az emberek tudatformálását, hiszen önálló életünket csak velük együtt és nem külön, s főleg nem ellenük kívánjuk megvalósítani.

Évente az ország több mint negyven iskolájában tartunk osztályfőnöki órát, közel négyezer fiatallal beszélgetünk.