Révészek

Révészek
„Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni, legfontosabb tette a szeretet.”
(Eckhart mester)

 

 

 

A révésztevékenységről:

A fiatal vagy felnőttkorban tartósan vagy végleg baleset vagy betegség miatt súlyosan mozgáskorlátozottá vált, kerekesszéket használó embertársainknak oly módon igyekszünk hasznos gyakorlati és lelki tanácsokkal szolgálni az általunk már megélt szituációk tapasztalataiból merítve, hogy mindvégig hitelesek maradunk előttük, éppen azért, mert problémáink hasonlóak, de – mint ez a személyes beszélgetések alkalmával is kiderül- megoldhatók, enyhíthetők.

A sorstársi tanácsadás Amerikában alakult ki pl.: kismamák, feketék, majd később a fogyatékosok hasonló gondjainak megbeszélésére, feldolgozására egymás között. A tanácsadó-hallgató feladata elsősorban sorstársának figyelmes meghallgatása, s előtte olyan választási lehetőségek felsorakoztatása, melyek végül is problémája megoldását saját gondolatain, döntésén keresztül segítik elő. A mi gyakorlatunkban – találóan – révésztevékenységként elnevezett tanácsadást Egyesületünk Révész Szolgálatának tagjai végzik, miután neves rehabilitációs szakemberekből álló oktató gárda felkészített bennünket tanfolyam keretében a gyakorlati munkára. Tagjaink mind kerekesszéket használó emberek.

Saját tapasztalatainkból kiindulva tudjuk, hogy egy gyökeresen megváltozott helyzetben tanácsot elfogadni csak olyantól tud az ember, aki maga is megélt már hasonló, vagy pontosan ugyanolyan szituációkat, s azokat maga mögött tudva elfogadható alternatívákat kínál és mutat meg a sérültnek a további életviteléhez. Hiába rendelkezik ugyanis egy jól felkészült rehabilitációs szakember nagy tudásanyaggal e téren, tapasztalatait átadni – éppen a befogadó többnyire mindent elutasító magatartása miatt – nem tudja kellő hatékonysággal. Az általunk nyújtott segítséggel kiegészülve azonban a komplex rehabilitációs program jóval hatékonyabbá válik. Maga a révész szó egyéb ként hűen fejezi ki a metódus lényegét: átvezetni a „túlsó partra”.

Egyesületünk több fővel végzi ezt a szolgálatot. Ebből három fő koordinátorként tevékenykedik, akik a kórházi kapcsolattartásért felelősek. Ők kapják a megbízást azoktól az intézményi pszichológusoktól, gyógytornászoktól, akikkel kapcsolatban állunk, és ők osztják be a szolgálat tagjait: megfelelő embert a megfelelő emberhez. A végzett munka tapasztalatait időről-időre esetmegbeszéléseken dolgozzuk fel.

Természetesen, amennyiben a friss sérült igényt tartana a további folyamatos kapcsolatra, otthonában is szívesen felkeressük néhányszor. Így segítve neki a visszailleszkedésben. Szülőkkel, rokonokkal való beszélgetésekkel talán könnyebben elfogadható lesz számukra is ez az új, visszafordíthatatlan állapot.

Révésztevékenységet az alábbi intézményekben folytatunk:

      • Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) 1528 Budapest, Szanatórium utca 19.
      • Jahn Ferenc Utcai Rehabilitációs Centrum – 1195. Budapest, Jahn Ferenc u. 62-66.
      • Kenézy Gyula Egyetemi Kórház – 4031 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.
      • Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – 3300. Eger Markhot Ferenc u. 1.

Révészeink az osztályokon:

OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Ungvári Mihályné Györgyi
Tel:06/30/536-4062
Email: ungvarigyorgyi@gmail.com

OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Rigóné Faragó Erzsébet
Tel:06/70/629-5829
Email: faragoerzsebet@gmail.com

OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Stéger Krisztina
Tel:06/20/496-0479
Email: steger.krisztina@gmail.com

OORI – Stroke Utáni Rehabilitációs Osztály
Béni Csaba
Tel:06/30/3699 – 314
Email: beni.csaba@gmail.com

OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Tábiné Hídvégi Csilla
Tel:06/30/536-4047
Email: hidvegicsilla68@gmail.com

OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Kis-Juhász József
Tel: 06/30/730-3192
Email: kjjozsi72@gmail.com

OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya, Tetraplég  Betegek Korai Részlege
Koller Sándor
Tel:06/70/618-0292
Email: sandor.koller@gmail.com

OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya, Tetraplég  Betegek Korai Részlege
Almási Nikolett
Tel:06/30/738-9943
Email: nikolett.almasi@freemail.hu

OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya, Tetraplég  Betegek Korai Részlege
Krajnyák Gergely
Tel:06/70/365-4585
Email: gergelykrajnyak@gmail.com

OORI – Koponya-Agysérültek Rehabilitációs Osztálya
Erdélyi Klára
Tel:06/30/536-4099
Email: erdelyiklara@gmail.com

OORI – Koponya-Agysérültek Rehabilitációs Osztálya
Torma Gábor
Tel:06/20/942-6785
Email: gtorma52@gmail.com

OORI – Amputációs és Szeptikus Sebészeti Osztály
Alpári Lászlóné – Anna
Tel:06/30/536-4153

OORI – Ortopéd- traumatológiai Rehabilitációs Osztály
dr. Farkasné Zsóri Mária
Tel:06/20/568-4938
Email: zsorka7@gmail.com

Kenézy Gyula Egyetemi Kórház
Fényi Imre
Tel:06/30/925-0406
Email: fenyi.imre61@gmail.com

Dr. Szegő Imre Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthona, Heves 
 Dancs Mihályné Márta
Tel: 06/20/280-5533
Email: marta.dancsne@gmail.com

Jahn Ferenc Utcai Rehabilitációs Centrum
Sin Jánosné Icu
Tel: 06/30/746-0093
Email: sin.ica@hotmail.com

Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Lendvay Ibolya
Tel: 06/20/774-8120
Email: ibolya.lendvay@gmail.com