Önellátás nélkül önállóan?

Önellátás nélkül önállóan?

Minden ember önrendelkező, de ki az, aki önálló? És kik azok, akik önmegvalósítanak? Egy mozgássérült is lehet önellátó?

Ne érezd rosszul magad, ha azt gondolod, teljesen összezavartunk. Mozgássérültek, segítségre szoruló emberek számára ezek a fogalmak speciális többletjelentéssel bírnak. Az alábbi bejegyzésben szeretnénk rendet tenni a fogalmi zavarban.

Bevallom, nagyon sokáig én sem tudtam különbséget tenni az önrendelkezés, az önállóság és az önellátásra való képesség között. Azt gondoltam, az önállóság a függetlenséget jelenti, azt a motivációt, hogy mindent egyedül, segítség nélkül valósíthassak meg. Sokszor úgy fogalmazok, hogy amikor egy baleset következtében megsérültem, a sérüléssel együtt az élet minden önállóságot kivett a kezemből. Ma már tudom, hogy ez csak akkor igaz, ha hagyom.

Mit jelent önállónak lenni?

Egy mozgássérült ember életében az önállóság az önmegvalósító, önrendelkező életet jelenti. Azt, hogy a sérült ember saját kezébe veszi élete irányítását, szabadon hoz döntéseket, amelyért felelősséget vállal. Hiszen ő, és csakis ő tudhatja, hogy mi a jó neki, ezt senki más nem tudja kitalálni. Azt hiszem, ezt senki nem is várja.

Az önállóság azt is jelenti, hogy a sérült ember szabadon dönthet arról, hogy mikor, hogyan és kitől vesz igénybe segítséget. A sérült ember tehát szabadon szervezheti az életét, minimalizálva ezzel a másoktól való függés mértékét.

Az önálló életvitel tehát nem más, mint egy olyan filozófia vagy szemléletmód, ami a fogyatékos vagy sérült emberek önrendelkezési jogát alapvetőnek és megkérdőjelezhetetlennek tekinti és lehetőséget biztosít az egyenértékű élethez. Az önálló élet lehetősége olyan emberek számára is elérhető kell hogy legyen, akik nem képesek önellátásra

Az önellátás azt jelenti, hogy valaki személyi segítség nélkül, egyedül képes arra, hogy ellássa önmagát. Az önellátás tehát egy fizikai képességet jelent, önállóság pedig inkább egy gondolkodásmódot, hozzáállást.

Társadalmi szerepvállalás

Olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol önállóságtól, az önellátásra való képesség mértékétől függetlenül mindenki képességeihez, lelkesedéséhez mérten valósíthatja meg terveit, vágyait, céljait. Egyesületünk létrejöttekor kettős célt tűzött ki maga elé: az akadálymentesítést, szellemi és fizikai szinten egyaránt.

 A fizikai akadálymentesítés olyan környezet kialakítását jelenti, amit az egyes sérültek, fogyatékkal élők szükségleteihez alakítottak át. Gondolok itt pl. megfelelő meredekségű rámpák építésére, kellően tágas liftek és ajtók kialakítására vagy kényelmesen használható közlekedési eszközökre. A fizikai akadálymentesítéssel kapcsolatos tapasztalatainkról egy külön bejegyzésben olvashatsz bővebben.

A szellemi akadálymentesítés egy sokkal komplexebb folyamat. Mit jelent ez?

A szellemi akadálymentesítésnek két aspektusa van:

  • Egyrészről a sérült vagy fogyatékkal élő személyek szemléletének formálását, tudatosságának erősítését jelenti;
  • Másrészről pedig egy erős társadalmi szerepvállalást jelent

A folyamat egyik pillére a támogató jogszabályi és szociális háttér, de ez önmagában nem minden. A jogalkotók és a jogalkalmazók tudatos részvétele mellett szükség van a mindennapi társadalmi együttműködésre is. 

Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy mit tehetsz azért, hogy ez a gyakorlatban is megvalósuljon. Mutatjuk:

  • Kérdezz! Életem egyik legfontosabb tanácsát friss diplomás pályakezdőként kaptam egy állásinterjún. Így hangzik: „Soha ne feltételezz semmit. Tudd meg a tényt!”. Nem tudhatod, hogy az az embertársad, aki éppen kerekesszékben ülve jön veled szemben, milyen utat járt be. 

 

  • Segíts! A későbbiekben még mesélünk nektek arról, milyen érzés segítséget kérni és elfogadni. Nagyon örülünk, ha segíteni szeretnél, de arra kérünk, hogy mindig figyelj arra, aki segítséget kér. Kizárólag ő tudja megmondani, milyen segítségre van szüksége.

 

  • Légy részese! Ha úgy érzed, testközelből szeretnéd megismerni a mozgássérültek mindennapjait, számos alapítvány és egyesület fogadja nagy szeretettel az önkénteseket.

Reméljük, hogy sikerült minden fogalmi kérdést tisztázni és kedvet kaptál ahhoz, hogy részletesebben is megismerd a mozgássérültek világát. Következő bejegyzésünkben arról olvashatsz, hogy milyen betegségek, sérülések következtében kényszerülhet valaki kerekesszékes életre.