Minden év december 3-a egy fontos alkalom arra, hogy megálljunk, és közösen gondolkodjunk a befogadóbb, esélyegyenlőbb társadalom megteremtéséről.
Az ENSZ által 1992-ben létrehozott világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek jogaira, méltóságára és lehetőségeire.

A Mozgássérült Emberek Öné Egyesülete (ÖNÉ) tagjai számára az újrakezdés nemcsak személyes, hanem közösségi ügy is volt. Ebben az útkeresésben nagy szerepet játszott két inspiráló könyvünk: Üzenetek – Önálló, önrendelkező módon élni és Új üzenetek. Ezek az írások nemcsak a személyes tapasztalatainkat és tanulságainkat gyűjtötték össze, hanem erőt és reményt is adtak mindannyiunknak, hogy merjünk egy új, megváltozott élet felé lépni. 



Az első kötet az önrendelkezés és a független élet iránti törekvéseinket fogalmazta meg, míg az Új üzenetek már a folytatás, amelyben a továbblépés és a fejlődés állt a középpontban. Ezek a könyvek tükrözik azt az elkötelezettséget, amellyel az ÖNÉ tagjai és önkéntesei a kezdetektől dolgoztak a változásért.
A könyvek letölthetőek díjmentesen illetve megvásárolhatóak az irodában, ha támogatnád az Egyesület munkáját.Könyvkiadás

Nincsenek határok annak, amit elérhetünk, ha hiszünk magunkban és az álmainkban.”
– Nicholas James Vujicic