

Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni, legfontosabb tette a szeretet.”
(Eckhart mester)
A révésztevékenységről:
A fiatal vagy felnőttkorban tartósan vagy végleg baleset vagy betegség miatt súlyosan mozgáskorlátozottá vált, kerekesszéket használó embertársainknak oly módon igyekszünk hasznos gyakorlati és lelki tanácsokkal szolgálni az általunk már megélt szituációk tapasztalataiból merítve, hogy mindvégig hitelesek maradunk előttük, éppen azért, mert problémáink hasonlóak, de – mint ez a személyes beszélgetések alkalmával is kiderül- megoldhatók, enyhíthetők.
A sorstársi tanácsadás Amerikában alakult ki pl.: kismamák, feketék, majd később a fogyatékosok hasonló gondjainak megbeszélésére, feldolgozására egymás között. A tanácsadó-hallgató feladata elsősorban sorstársának figyelmes meghallgatása, s előtte olyan választási lehetőségek felsorakoztatása, melyek végül is problémája megoldását saját gondolatain, döntésén keresztül segítik elő. A mi gyakorlatunkban – találóan – révésztevékenységként elnevezett tanácsadást Egyesületünk Révész Szolgálatának tagjai végzik, miután neves rehabilitációs szakemberekből álló oktató gárda felkészített bennünket tanfolyam keretében a gyakorlati munkára. Tagjaink mind kerekesszéket használó emberek.
Saját tapasztalatainkból kiindulva tudjuk, hogy egy gyökeresen megváltozott helyzetben tanácsot elfogadni csak olyantól tud az ember, aki maga is megélt már hasonló, vagy pontosan ugyanolyan szituációkat, s azokat maga mögött tudva elfogadható alternatívákat kínál és mutat meg a sérültnek a további életviteléhez. Hiába rendelkezik ugyanis egy jól felkészült rehabilitációs szakember nagy tudásanyaggal e téren, tapasztalatait átadni – éppen a befogadó többnyire mindent elutasító magatartása miatt – nem tudja kellő hatékonysággal. Az általunk nyújtott segítséggel kiegészülve azonban a komplex rehabilitációs program jóval hatékonyabbá válik. Maga a révész szó egyéb ként hűen fejezi ki a metódus lényegét: átvezetni a „túlsó partra”.
Egyesületünk több fővel végzi ezt a szolgálatot. Ebből három fő koordinátorként tevékenykedik, akik a kórházi kapcsolattartásért felelősek. Ők kapják a megbízást azoktól az intézményi pszichológusoktól, gyógytornászoktól, akikkel kapcsolatban állunk, és ők osztják be a szolgálat tagjait: megfelelő embert a megfelelő emberhez. A végzett munka tapasztalatait időről-időre esetmegbeszéléseken dolgozzuk fel.
Természetesen, amennyiben a friss sérült igényt tartana a további folyamatos kapcsolatra, otthonában is szívesen felkeressük néhányszor. Így segítve neki a visszailleszkedésben. Szülőkkel, rokonokkal való beszélgetésekkel talán könnyebben elfogadható lesz számukra is ez az új, visszafordíthatatlan állapot.
Révésztevékenységet az alábbi intézményekben folytatunk:
-
-
- Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) – 1528 Budapest, Szanatórium utca 19. Tel: +36/1/ 391 1900
- Jahn Ferenc Utcai Rehabilitációs Centrum – 1195. Budapest, Jahn Ferenc u. 62-66.
- Kenézy Gyula Egyetemi Kórház – 4031 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.
- Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – 3300. Eger Markhot Ferenc u. 1.
-
Révészeink az osztályokon:
OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Pintér Zsuzsanna
Tel: +36/30/602 4936
Email: pinterzsuzsiposta@gmail.com
OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Rigóné Faragó Erzsébet
Tel: +36/70/629-5829
Email: faragoerzsebet@gmail.com
OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Deél Vilma
Tel: ++3620 253 3929
Email: delvilma@gmail.com
OORI – Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Stéger Krisztina
Tel: +36/20/496-0479
Email: steger.krisztina@gmail.com
OORI – Stroke Utáni Rehabilitációs Osztály
Béni Csaba
Tel: +36/30/3699 – 314
Email: beni.csaba@gmail.com
OORI – Stroke Utáni Rehabilitációs Osztály
Bálint Zsolt
Tel: +36/20/ 775 0999
Email: balintzsolt516@gmail.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya, Tetraplég Betegek Korai Részlege
Boda Zoltán
Tel: +36/70/ 381 1354
e-mail: bodazo75@gmail.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya, Tetraplég Betegek Korai Részlege
Gál Barnabás
Tel: +36/30/ 743 2845
e-mail: barnakuda@gmail.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya, Tetraplég Betegek Korai Részlege
Herpai Róbert
e-mail: herpairobert@yahoo.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Koller Sándor
Tel: +36/70/618-0292
Email: sandor.koller@gmail.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Almási Nikolett
Tel: +36/30/738-9943
Email: nikolett.almasi@freemail.hu
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Krajnyák Gergely
Tel: +36/70/365-4585
Email: gergelykrajnyak@gmail.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Tóth Zoltán László
Tel: +36/70/9444555
Email: tothzoltanmaster@gmail.com
OORI – Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
Lisztes Ibolya
Tel: +36/30/6910750
Email: ibolya.lisztes68@gmail.com
OORI – Koponya-Agysérültek Rehabilitációs Osztálya
Erdélyi Klára
Tel: +36/30/536-4099
Email: erdelyiklara@gmail.com
OORI – Koponya-Agysérültek Rehabilitációs Osztálya
Torma Gábor
Tel: +36/20/942-6785
Email: gtorma52@gmail.com
OORI – Ortopéd- traumatológiai Rehabilitációs Osztály és Kiemelt Részleg
Mihályi Éva
Tel: +36 20 626 1798,
E-mail: vicaszab@gmail.com
OORI – Ortopéd- traumatológiai Rehabilitációs Osztály és Kiemelt Részleg
Alpári Lászlóné
Tel: +3630 536 4153
OORI – Koponya Agysérültek Osztálya és a Szeptikus Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Horváth Erzsébet
Tel: +3630 626 7818,
E-mail: jovath49@gmail.com
OORI – Szeptikus Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Halas Emese
Tel: +36 20 553 7847,
E-mail: halasemese@gmail.com
Kenézy Gyula Egyetemi Kórház
Fényi Imre
Tel: +36/30/925-0406
Email: fenyi.imre61@gmail.com
Dr. Szegő Imre Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthona, Heves
Dancs Mihályné Márta
Tel: +36/20/280-5533
Email: marta.dancsne@gmail.com
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Lendvay Ibolya
Tel: +36/20/774-8120
Email: ibolya.lendvay@gmail.com